Cautare directa
prin folosirea cautarii aveti acces la toate documentele din cadrul portalului
Temes megyei Ipari, Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kamara (CCIAT)
1850 alapították a korszak kereskedői, tevékenységének 1949-ben a kommunista kormány vetett véget, ekkor minden kereskedelmi kamarát beszüntettek. A Temes megyei Ipari, Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kamara (CCIAT) volt az első román kamara, amely újra kezdhette tevékenységét 1990 márciusában.
A CCIAT egy autonóm, kormánytól független, közhasznú szervezet, amelynek célja a tagok és a helyi üzleti közösség gazdasági érdekképviselete és támogatása.
A tagok Általános Gyűlése által elfogadott legfontosabb célokkal összhangban a CCIAT részt vesz Temes megye szociális és gazdasági fellendülését célzó program kidolgozásában és alkalmazásában, a gazdasági stratégia többszintű alkalmazását választva: helyi (Temesvár városában), megyei, regionális (Nyugati Régió), euró-regionális (Euró-régió Duna-Kőrös-Maros-Tisza/DKMT), határon túli és nemzetközi szinten.
A CCIAT támogatja és képviseli a Nyugati Régió, a DKMT euró- régió, a történelmi Bánát gazdasági kamaráinak érdekeit, a hatására létrehozott Egyesületek keretein belül.
Szervezeti struktúrája, szolgáltatásai és tevékenységei által a CCIAT a helyi és regionális üzleti közösség előmozdítója, amelynek céljai között találjuk:
- A gazdasági fejlődés elősegítője, az üzleti közösség kezdeménységeinek központja, annak támogatója és a befektetők bizalmának megnyerője;
- Az üzleti közösség támogatása és felkészítése az EU integrációra, valamint az európai piacra való behatolásra;
- Temes megye által ajánlott üzleti lehetőségek értékesítése pályázatok és tevékenységeken való részvétel által;
- A gazdasági versenyképesség növelése;
- A civil társadalommal folytatott folyamatos párbeszéd az adminisztrációs és a törvény által előírt okiratok beszerzésének könnyítése érdekében;
- Az ügyfélorientált és az üzleti szükségletekhez igazított szolgáltatások folyamatos tökéletesítése és változatossá tétele;
- A köz és magánszféra szerepének növelése a gazdasági fejődésben.
A köz és magánszféra keretén belül a CCIAT alapító tagja és előmozdítója helyi, regionális, euró-regionális érdekeltségű gazdasági szervezeteknek. A köz és magánszféra közös tevékenysége és a helyi közösségek együttműködése fellelhető a helyi és regionális fejlesztési programokba építve: ipari park, technológiai park, építkezési technológiai területek, a nagybani-kereskedelem piaca, az infrastruktúra fejlesztését célzó pályázatok.
A CCIAT szervezetében területi és regionális jellegű létesítményeket hozott létre, mint például az Ipari Tulajdon Megőrzésének Regionális Központja, a Szabványosítás Területi Központja, a Versenyképesség Regionális Központja, a Nemzetközi Kapcsolatok központja, a Román – Magyar Mezőgazdasági – Ipari Információs Központ, a COMPETECH Technológiai Információs Központ és mások.
2008. január elsejétől a CCIAT keretén belül működik az Enterprise Europe Network Központ, az európai hálózat része, amely több mint 600 szervezetet egyesít magába.
Mivel Temes megyében működik Románia egyik legnagyobb külföldi üzleti közössége, a nemzetközi kapcsolatok elősegítése, megerősítése és fejlesztése jelenleg a CCIAT egyik stratégiai prioritása. Több mint 150 gazdasági kamarával és/vagy a világ 45 országának más, hasonló szervezetivel lépett együttműködési kapcsolatba, de legfőképpen az uniós tagországokkal, a szomszédok országokkal, azokkal az országokkal, amelyekkel Románia hasonló érdekeket és értékeket oszt meg.
- A CCIAT több mint 80 egyezményt és együttműködési megállapodást kötött 4 kontinens 15 országának hasonló tevékenységű szervezetével.
- A CCIAT támogatja a helyi közigazgatás által kifejlesztett együttműködési megállapodásokat.
- A CCIAT aktív szerepet tölt be a DKMT euró-régió tevékenységében.
- A CCIAT egyik fő elfoglaltsága Temes megye hagyományos partnereivel (Magyarország, Szerbia) való jó szomszédkapcsolatainak kiépítése és a velük való regionális együttműködés fejlesztése
Tagjai által, azaz román magántőkével rendelkező vállalatok, külföldi vagy vegyes tőkével rendelkező vállalatok, többnemzetiségű társaságok, szakmai és együttműködési egyesületek, egyetemek és egyetemista és ifjúsági szervezetek, alapítványok, fizikai személyek, akik Temes megye üzleti forgalmának mindegy 70%-át teszik ki, a CCIAT bizonyítottan egy erőteljes üzleti partner és a „határozatlanok” nem ismert partnere, aki mindig nyitott a párbeszédre.
A szerkezeti struktúrájának és ügyfélorientált minőségi szolgáltatásainak széles skálája által (160 szolgáltatás kategória), a CCIAT a versenyképesség fontos gazdasági tényezője és támogatója.
A CCIAT Románia egyik legnagyobb kereskedelmi kamarája, úgy a 100 alkalmazott és 40 együttműködő munkatárs által véghezvitt tevékenység szempontjából, mint a szolgáltatások értékesítése, azaz 2,5 millió Euró/év, valamint a pályázatokból nyert több mint 10 millió Euró támogatás szempontjából.
Tagjainak és a helyi üzleti közösségnek a CCIAT széleskörű szolgáltatásokat nyújt:
- üzleti tanácsadás és információs szolgáltatás
- megvalósíthatósági tanulmányok lebonyolítása, marketing-, üzleti tervek kidolgozása és elemzése, stb.
- Import – export tevékenységek dokumentációja
- Anyagilag támogatott programokhoz kötött tanácsadás
- Szakmai felkészítők
- A minőség, megfelelőség területét érintő tanácsadás
- Gazdasági missziók, üzleti partnerkapcsolatok, vállalatok és termékek bemutatása
- Konferenciák, kerekasztal beszélgetések, amelyek az üzletkötők érdekeltségi területeit célozzák meg
- Hazai és nemzetközi kiállítások megszervezése, és azokon való részvétel
- Szakmai publikációk Viták megoldása a Gazdasági felsőbbfokú Bíróság által
A CCIAT tagkártya a lehető legelőnyösebb ajánlás a romániai és külföldi partnerekkel szemben, amely számukra a bizalom forrása.
A 13 csoportra osztott több mint 1000 tag Temes megye forgalmának mintegy 60%-át teszi ki, a CCIAT bizonyítottan egy erőteljes üzleti partner és a „határozatlanok” nem ismert partnere, aki mindig nyitott a párbeszédre.
A CCIAT Üzleti Regionális Központja, az események háza
A 2005-ben Phare CCS Románia- Magyarország pályázat segítségével alapított CCIAT Központ logisztikai és erőforrás biztosító központ az általa rendezett és ajánlott eseményeknek számára. Egy 1600 m² területű teremmel, európai szabványok szerint felszerelt konferencia-teremmel (Európa terem), 10 kisebb előadóteremmel, egy korszerűen felszerelt kommunikációs központtal a CCIAT Üzleti Regionális Központja az események háza.
A Debreceni Egyetem Agrár és Műszaki Tudományok Centruma (DE-AMTC) 1449 teljes munkaidőben alkalmazott, és 87 részmunkaidős tudományos munkatársat foglalkoztat, továbbá 5436 teljes munkaidőben alkalmazott, és 205 részmunkaidős nem didaktikai munkát végző munkatársat, valamint 26.000 diákot foglal magába.
A DE-AMTC elismert, mint a felsőfokú argár- és vidékfejlesztési tudományokkal foglalkozó központ, a Magyarország keleti részén található az Nagy Északi Síkság kutató és tanácsadói tevékenységet biztosító intézet.
Jelentős feltérképező munkát végzett a gyors politikai, gazdasági és társadalmi változások időszakában, ami az oktatást és a szakembernevelést illeti, ennek csúcspontja az UE csatlakozás volt.
Egyetemi szintű oktatást, mesterképzést és doktori fokozatú tanulmányokat biztosít, és ugyanakkor felelős azon szakemberek neveléséért, akik a segíteni fognak a gyors változás hatásainak leképzésében, ami a vidéki környezetben várható az elkövetkező néhány évben.
A DE-AMTC különválasztotta az Agrártudományi egyetemet a Gazdaságtan és a Vidékfejlesztés tudományaival foglalkozó egyetemtől, mivel felismerte, hogy a támogatott vidékfejlesztés sokkal több nehézséget és problémakört foglal magába, mint a mezőgazdasági részleg fejlődése. A Debreceni egyetemi kampusz magába foglalja a Karcagi és a Nyíregyházai tudományos központokat is.
